Valamikor 2021-ben történt, hogy először ettem francia tacot a belvárosban. Sültkrumpli a hús és zöldségek mellett a tortillában rengeteg, akár mixelhető szósszal? Instant addikció.

A nyitvatartás viszont szörnyen hektikus volt. Egy nap, amikor megint felkenődtem a zárva táblára, utánanéztem és kiderült, hogy nem ez az egyetlen hely Budapesten, ahol kapható. Nincs sokkal több: még egy hely volt akkoriban, a mostanra egyedüli fáklyavivő Edy’s French Tacos. Beugrottam, teszteltem és nem csak a taco volt finomabb, mint a korábbi helyen. Egy olyan lehengerlő, de jellegzetes karakter vitte az üzletet, akivel utoljára Rejtő regényekben találkoztam. Henrik, az a üzlettulajdonos, aki egyszerre segít választani, kiszolgál, miközben Észak- és Dél-Amerikától Délkelet-Ázsiág megjárt útjairól sztorizott neked ...illetve még szimultán másik három vendégnek, miközben ha kellett, oda-vissza váltogatott angol és magyar között látszólag lélegzetvétel nélkül. Mindezt egyáltalán nem tolakodóan, csak ha nyitott vagy rá. A kiváló taco és Henrik együttese olyan, hogy az egyik a másik nélkül is finom vagy szórakoztató lenne, de a kettő együtt szó szerint utánozhatatlan. Könyörgöm, ne hagyjátok ki!

Ki ez az ember? Honnan hozta Budapestre a francia tacot? Milyen típus az, aki annyira hisz egy jó étterem ötletében, hogy azt a legszerencsétlenebb Covidos időkben indulva is sikerre tudja vinni?

Hogyan lett Edy’s French Tacos? Edy a beceneved?

Nem, ő az öcsém. Ő Edgár én pedig Henrik. 

Akkor kezdjük is a családdal, gyerekkorral!

A gyermekkor. Igen, már nagyon korán apám kocsmájában, a Tóth kocsmában dolgoztam a Falk Miksa utcában, a Virág Judit Galériával szemben. Ott kezdtem idestova 21 éve a vendéglátós pályafutásomat.

Ez azt jelenti, hogy szinte már általános iskolásan besegítettél?

Igen, 14 évesen kezdtem akkor még nyári melóként. Azután 15 évesen mentem Amerikába cserediáknak, majd amikor 16 éves koromtól visszamentem a gimibe még 2 évre már hétvégén, sőt csütörtök-péntek este már én voltam a beugrós. 

Hogy adódott ez a külföldi cserediák program? 

Apuék egyik este megkérdezték, hogy "Elmennél Amerikába egy évre?". Én meg egy másodperc gondolkodás után: Ja, persze!. :)

Szóval már fiatalon ilyen belevágós-típus voltál?

Igen, így indult a dolog. Aztán visszajöttem, folytattam a gimit, közben apunál dolgoztam, mert azt mondta, ha nem elég a zsebpénz, fiam, akkor lehet jönni dolgozni. Nekem meg csak ennyi kellett. :) 

De ez valahol jó is nem? Életre nevelő.

Abszolút! Aztán leérettségiztem és azt hittem, hogy iskolába soha nem megyek vissza többet. :) De, hogy ugorjunk egy kicsit időben 23 évesen London, 30 évesen - 3 év után - vége az olasz csajommal a kapcsolatnak és mondtam magamnak, hogy oké, világéletemben ezt akartam: egyirányú jegy valahová, aztán lesz, ami lesz.

Londonban mivel foglalkoztál?

7 év alatt volt 9 munkahelyem, ebből 5 és fél év volt hotel. Először a Cumberlandben - ami akkor a második legnagyobb luxushotel volt Londonban - mint doorman. Tudod, cilinderben, taxit leintés, ilyenek.

Előtte kocsma, étterem. Pár hetet még étteremvezető is voltam. Egy 2 michelin csillagos étteremben kezdtem, mint commis [kukta vagy séf tanonc] 16 órás műszakokban fényezni az evőeszközt, törölni a tányért, üvölt a séf, hogy “Service!”. Akkor felkapni a tálcát, kivinni a floorra [vendégtér].

De te szerencsére nem vagy egy “anyuka kicsi fia”-típus. 🙂

Nem, én nem. Az öcsém talán. Ő inkább otthon ülő. 27 évesen fejezte be az egyetemet, jól elvan.

Lehet, hogy éppen ez a korán kirepülő személyiség kell ahhoz, hogy valaki vállalkozó-típus legyen?

Igen, ez az állandó “menni, csinálni!”-érzés kell. Ugyanakkor próbálom tartani a balanszot. Be vagyok én is osztva [az étteremben], heti háromszor jövök egész napra, de ha tehetem, nem jövök be minden nap. Amikor viszont igen, akkor pultozok ugyanúgy, mint a többiek. Kivéve nyáron, mert akkor ott a szép nagy 20 nm-es terasz. Ilyenkor bent vannak ketten én meg felszolgálok kint és nyomom, ahogy bírom.

Menjünk még egy kicsit vissza Angliába!

Ok, szóval átmentem a Mariottba, ott újra baggage porter [hordár] voltam. Nagyon jó volt belelátni az Al-Thani család egy hónapos londoni nyaralásába, vagy találkozni és felvinni a táskáját Ronaldinhonak. Felajánlottak egyébként egy concierge állást is, de nem érdekelt, mert ekkor lett vége a kapcsolatunknak a barátnőmmel.

Amikor Japánban jártam, akkor találkoztam először a backpackerekkel, akik hostelekben laknak és utazgatnak körbe a világban és akkor éreztem, hogy egyszer ezt én is nagyon szeretném csinálni. Csak aztán valahogy soha nem úgy hozta az élet. Aztán jött a vége Elenával és akkor úgy voltam, hogy na jó, itt az alkalom.

Merre jártál Japánban?

Tokió, Kiotó, Oszaka, lent Hakata. Kiotó volt a legjobb. Az 1000 kaputis lenyomtam, aztán 3 japán elvitt kajálni egy autóval. Amikor este visszamentem a hostelbe és elmeséltem, mindenki ámuldozott, hogy “Hú, de mákos vagy!” :)

Szóval innen jött az, hogy az egyirányú jeggyel újra, ezúttal hosszabban megnézed Ázsiát?

Igen, Elena visszament egyetemre, én pedig mindent összepakoltam és hazaküldtem egy 100 Kg-os csomagot Budapestre, amit 7 év alatt összegyűjtöttem és gondolkodni kezdtem. Ázsia és Dél-Amerika is nagy szerelem, ezért azon vacilláltam, hogy melyik legyen. Mivel tudtam, hogy Dél-Amerika varázslatos hely, de tudván, hogy azért ott el tudnak szállni az árak és könnyebb bajba kerülni - és hát én elég könnyen bajba tudok kerülni….

Ezt hogy kell érteni?

Ezt idézőjelben értem.🙂 Ha szofisztikáltan akarok fogalmazni, könnyű belevinni a rosszba. 🙂

Ok, megvan. 😉

Úgyhogy tudván, milyen vagyok, éreztem, hogy Ázsia lesz a sokkal gazdaságosabb és egészségesebb megoldás, így a pénzem is tovább tart - mert legalább egy éves utat terveztem.

Mi volt az első célpont?

Thaiföld, Bangkok. De csalódás volt, mert rájöttem, hogy én nem egy világvárosba akartam jönni, felhőkarcolókat, több sávos utakat nézegetni. Jó ilyet látni, de 4 nap bőven elég is volt. Gondoltam, hogy húzok tovább és rögtön Angkorvatot vettem célba Kambodzsában. 2 hetet töltöttem Sziemreapben.Vettem 1 hetes Angkorvatba szóló csomagot, találtam magamnak egy saját tuk-tukost, így szépen, nyugodtan volt időm mindenre. Egy nap mentem, egy nap nem. Főleg mert egy európainak ez az ázsiai éghajlat nagyon embert próbáló.

Azután mentem tovább. Laosz, Vietnám egy hónap - teljesen belezúgtam Vietnámba -, aztán vissza Laosz, majd Thaiföld. Közben kijöttek anyuék is, velük is visszamentünk Kambodzsába, aztán újra egy kis szigeten, Ko Tauonéltem 4 hónapig. Amikor láttam, hogy kicsit már fogy a pénzem…

Mert nem dolgoztál közben?

Nem, dehogy.

Ja, hát az akkor fogy az idővel, igen. :) 

Igen, bár azért ezen a szigeten összesen volt 80 000 Ft egy bungaló egy hónapra és olyan, hogy 10 méterre volt a tengerparttól. Ott ismerkedtem meg két művész sráccal a Bencs fivérekkel.

Na várj! Ők is budapestiek és ott futottak össze egy világvégi apró szigeten?

Igen. Lementem fürdeni a partra, ahol összefutottam egy francia sráccal. Kérdezte, hogy honnan jöttem, mondtam, hogy magyar vagyok. “Na gyere, akkor elviszlek valahova!” Elvitt egy bungalóhoz. Ott volt a két srác és első kérdés volt, hogy kérsz pálinkát? Persze! 🙂 Szóval nagyon jóba lettünk és a mai napig is nagyon jóban vagyunk. Egyikükkel most voltam 10 napot Máltán. A másikuk festőművész, a korábbi éttermemet is ő festette ki angkorvati képekkel. Mai napig a kedvencem a Bayon Templomról készült 4 fej - ez volt a kedvencünk anyuval - , ez a [telefon] kijelző hátterem is.

---

A Bencs fivérek

Kár, hogy nincs éttermük, mert szívesen beszélgettem volna velük is. Bár ahhoz képest, amit és ahogyan csinálnak méltatlanul kevés információ van róluk a magyar médiában, szerencsére a Fidelio.hu egyedüliként készített egyikükkel, Dániellel egy interjúk Mindezek után különösen hálás vagyok Henriknek, hogy név szerint említette őket, mert nélküle nem hallottam volna róluk, holott nyilvánvalóan legalább olyan érdekes emberek lehetnek, mint ő.

---

Szóval éreztem, hogy szeretnék én még Ázsiában maradni, mert túl sok dolgom itthon nem volt, imádtam ott lenni, és világ életemben szerettem is volna ott élni, letelepedni.

Ezek szerint ekkora már semmi nem maradt a kultursokkból.

Nem, addigra már sokat utazgattam és éppen Vietnámban utaztunk megint. Déltől Ho Chi Mintől fel egészen Sa Páigami a kínai határtól 100 km-re van. Ezt egy hónap alatt lenyomtam a 2 dán sráccal. Mentünk autóbusszal, robogóval, mindennel és közben millió helyen megálltunk.

És akkor ott Vietnámban egy hostelben hallottam olyan sztorikat - ilyen ukrán, meg orosz arcoktól, olyan akcentussal, hogy hú… - , hogy ők angol tanárok. 20 dolláros órabérért! Gondoltam magamban, ha ezt ti, gyerekek, ilyen akcentussal csináljátok, akkor nekem is kéne. Még kicsit pofátlannak is éreztem, mert még én is - akinek szerencsére nincs magyar akcentusom - kicsit féltem volna ilyesmitől. De aztán ezek után lenyomtam egy hónapos kurzust, aminek április végén lett a vége és rögtön lett is állásom Hanoiban.

Mesélj egy kicsit a tanításról! Felnőtteket tanítottál?

Őket is. De először egy bölcsődében voltam, ahol volt több csoportom és ott voltam napi 2 órát olyan 18-20 dolláros órabérért.

Ezt hogy kell elképzelni a kicsikkel? Éneklés, ilyesmi?

Kártya, játék, futkározás, éneklés. Volt amikor megadott anyagból kellett tanítani, de volt amikor teljesen rám bízták. Aztán voltam egy gimiben is amit nagyon-nagyon szerettem. Az ott még olyan, hogy mindenki fehér ingben, Ho Chi Min apó képe lóg a falon. 50-60 gyerek egy teremben - lehetetlen megjegyezni a neveket.

Ráadásul nem náluk van az, hogy 10-ből 9 embernek Nguyen a családneve?

De-de! Próbáltam a nyelvet is felcsípni, de nem nekem való. Lehetetlen. Ide kapcsolódik, hogy nem eszem húst, csak nagyon ritkán és van ez a kifejezés vietnámiul, hogy không thịt, húst nem. És az istennek nem sikerült megértetnem ennyit sem. Megyek az étterembe, mondom, hogy “không thịt” és minden alkalommal visszakérdeztek, hogy “không thịt?”. 🙂 De a múltkor bejött ide egy vietnámi srác - éppen ezen a sztorin röhögtünk egy másik vendéggel - és kérdeztem tőle is a rendelésnél, hogy “không thịt?” és ő sem értette, lefordíttatta. :) Egy a betűn van 20-féle hangsúly. Képtelenség. 🙂

Aláhúzom. Én azzal szoktam küzdeni, hogy tudod, Budapesten is itt van rengeteg “Kínai” vegyesbolt - ami ugye valójában 99%-ban vietnámi tulajdonú, csak mindenki azt mondja, hogy Kínai -, és akkor próbálok jófejkedni: Megkérdezem, hogy vietnámi-e és ha igen, akkor mondok egy “Cảm ơn”-t [Köszönöm szépen]. És soha nem értik! :) Picit megakadnak, aztán leesik nekik és - ahogy mondtad - megismétli helyesen én meg fejben: “De hát pontosan ugyanúgy mondtad, basszus!” 🙂

Lehetetlenség. 😀 Az ázsiai nyelvek nem nekem valók. Az angoltanítás ment. Itthon meg közben a szülők egyszerűen nem hitték el. “Tuti, drogot csempész az Aranyháromszögben” 😀 De hát angol tanár vagyok!😀 Szóval tényleg volt nagy meglepődés a családban, de bevallom, én is meglepődtem magamon. Ráadásul nagyon kellemes “utazás” volt, kipróbálni magamat ebben is, hogy meg tudom-e csinálni, képes vagyok-e rá.

Az első alkalommal a próbatanításon rendesen remegtem a gyerekek előtt, de a tanárom már akkor megmondta, hogy belőlem lesz az egyik legjobb a csoportból. Az mondta, hogy az ilyen félénkebbek mindig megtalálják a helyüket végül. És valóban, sok angol anyanyelvűnél előbb találtam és jobb állást. Pedig a csoportban egyedül voltam európai. Mindenki más az USÁ-ból, Kanadából, Dél-Afrikából, Ausztráliából jött.

De nem lehet, hogy éppen azért történt így, mert az izgulósokban több az önreflexió, ez meg arra ösztönöz, hogy még többet tanulj, hogy jobban oda tedd magad és nem ilyen lazán veszed?

De, igen. Az elején tényleg nagyon be voltam feszülve attól, hogy akár ötvenen egyszerre rám figyelnek és “számít amit mondok”. Később rájöttem arra - amit szerintem itthon is sokan elbaltáznak a magolós tanítással - hogy inkább meg kell szerettetni a nyelvet a gyerekekkel. Csak olyan egyszerű dolgokra gondolok, hogy felírtam több szót a táblára és ők rakták össze. A lényeg, hogy nem ez a “diktálom és mondd utánam!” ahogy minket tanítottak.

A tanításon kívül volt más munkád is?

Nem, csak a tanítás. Abból elvoltam. Bár az egyik bölcsiben “kellemes” volt, amikor 1000 dollárral lehúztak. Ráadásul nem csak engem, hanem több 10 000 dollárról volt szó, mert a szülők is előre kifizették a tandíjat, volt aki nem is csak egy évre. A rendőrség kijött, ott áll az egész tanári kar.. Arrafelé még ez megy, vagyis előfordul sajnos. Pedig figyelmeztettek is előre még a képzésen, hogy figyeljetek gyerekek, készüljetek, mert lehet, be fognak húzni!

A legelső melóm szintén ilyesmi volt. Onnan el is menekültem. Valahogy megtalált egy csaj a Facebookon és levitt Thanh Hoába,kb. 150 km-re Hanoitól. Beraktak egy ilyen Angol [oktatási] Centerbe és én meg valahogy már az elején éreztem, hogy ez nem jó. Úgy kezdődött, hogy egy deszkalapon aludtam. Elment az áram, nem volt ventilátor a 40 fokban. Szóval 3 nap múlva “Sziasztok!” - szedtem a cókmókom és mentem vissza Hanoiba.

Aztán amíg ott Hanoiban voltam valaki mondta, hogy a Bandi éttermébe mindenképp menjek el és ott megismerkedtem egy kedves, Zoli nevű sráccal.

Ezek szerint ő egy magyar volt.

Igen ő is erdélyi származású, részben én is - anyám kolozsvári -, szóval megvolt a kapocs. Aztán egyik nap Zoli kérdezi, hogy ismerem-e a french tacot. Én meg éppen már majd’ meghaltam, hogy egyek valami európait, mert jó az ázsiai konyha, de egy év után azért már nagyon kívánod az európait. Nem a Mekit, a Burgert, hanem valami tényleg háziasabbat, valami igazán jó junk foodot. Na és akkor elvitte erre a French Tacos nevű helyre, ahol beleharaptam az elsőbe és ott kész voltam. Úgy szoktam mondani, hogy “Love for the first Bite” volt. Onnantól egy hétig minden nap azt ettem. 🙂 🙂

Emlékszel milyen volt az első? Milyen töltelékkel?

Házi falafel volt az alap. Imádtam. Ja, és ugyanez az ikszelős szisztéma volt, mint nálunk.

Teljesen ugyan ilyen?

Nem, mert nálam mást és több félét lehet választani. De ott láttam először ilyet, hogy ráírod a neved, beikszeled és kész.

Nagyon imádtam, de a heti öt alkalmat egy kicsit redukálni kellett, mert az már tényleg sok volt.🙂 Már névről ismertek. Persze amikor jöttem haza, 2020. március 15-én, akkor is ez volt az utolsó kajám nem vietnámi.🙂 

Még mielőtt megérkeztem volna, már a gépen beugrott, hogy ezt itt meg kellene csinálni. Így amikor leszállt a gép 16-án a faterom kijött elém, beültünk az autóba, megkérdezte, hogy “jól vagy?”, mondtam, hogy jól. Te? Én is. Oké, van egy kurva jó ötletem, amit meg kellene csinálni!

Először a kocsmájában akartam, de apunak nem tetszett, mert nem szereti az olajszagot, más az üzleti elképzelése, ezért elkezdtem helyet keresni. Megnéztem sokat, volt egy-két mellé lövés is. Például a Körúton, a New-York kávéházzal szemben. Ott pénzt is vesztettem, kauciót buktam.

Nem volt meg az elvárt forgalom?

Nem, hogy a forgalom, ki sem tudtunk nyitni! 5 napig takarítottam a konyhát olyan dzsuvás volt. Elmentünk a faterral a gépeket venni és mire visszaértünk tele volt minden deszkával, zsíros edénnyel, mindennel. Hívtam a tulajt, aki erre írt egy olyan pökhendi üzenetet, amire azt mondtam, hogy na jó, akkor ez ennyi. Aztán még aznap el is hoztuk a cuccokat.

Szóval közel fél év eltelt, mire kínkeservvel, kisebb-nagyobb buktatókkal megtaláltam a helyemet az Andrássyn a Terror Házával szemben. Onnan indultam 2020. október 11-én. Aztán jött a névválasztás és mivel én Tóth Henrik vagyok, a THC [Tóth Henrik Company] adta magát.

Szuper. 🙂

És bár egyéni vállalkozóként kezdtem, később Tacos House Company, röviden THC Kft. lett. Persze az Andrássyn ezt kitenni cégtáblára, hogy THC nem a legszerencsésebb.🙂 Így aztán ment a brainstorming a cimbikkel, hogy mi legyen. Volt olyan, hogy Le taco [franciául], de nem akartam, hogy ennyire benne legyen a [taco] a névben. Inkább valami olyasmire gondoltam, mint egy franchise neve. McDonald’s, Wendy’s, mert a kinti srácnak is, amikor megismertem még csak egy étterme volt és mire eljöttem már négy.

Mennyire hitt ebben az egészben a környezeted?

Apu és a család sokat segített. Majdnem mindenki mögém állt, de sokan voltak olyanok is, akik nem hittek benne. Azt gondolták, hogy ez olyan lesz, mint amikor megkapod a karácsonyi ajándékot: két hétig játszol vele, aztán ott köt ki a sarokban. De én komolyan belecsaptam: Honnan lesz a falafel? Honnan lesz a szósz? Milyen szószok legyenek? Milyen húsok és honnan szerezzem be? Végig jártam a vendéglátós cimborákat, akik sokat segítettek

Már az első nyitáskor alkalmazottakkal kezdtél?

Nem, dehogy. Bár lett volna rá büdzsé, de úgy voltam vele, hogy nem.

Akkor az kemény időszak lehetett.

Igen, két hónap volt a nyitás, de ez alatt a korábban már megálmodott szószokat és recepteket egyedül kellett mind megcsinálni. Az a 6 féle háziszósz, amit most itt látsz az étlapon, nyitás előtt már mind le volt írva, de még egyiket sem csináltam meg és a spanok már basztattak, hogy “Állandóan erről beszélsz, akkor legalább otthon csináld már meg!” Mondtam, hogy nem, gyerekek. Nem fogom hazavinni, mert én majd az étteremben akarom megcsinálni, úgyis ott leszek non-stop az elején - és ez aztán tényleg így is lett. Szóval nagy nehezen kinyitottam. Remegtem, de egyedül megcsináltam mindent. A 6 háziszósz, a házi falafel, a házi shakshuka, a főzés, a kiszolgálás, mosogatás, könyvelő intézés, minden.

Az igen!

Ráadásul éppen a Covid bezárás első hullám lement és már a második előtt voltunk, amiről akkor még nem tudtuk, hogy jön. Én bizakodtam benne, hogy nem lesz, meg viszonylag jól jöttek a számok amiket kitűztem célul.

Várj, nem emlékszem, te belenyitottál a Covid lezárásba?

Nem-nem. Én úgy emlékszem, márciusban volt az első lezárás és november volt a következő. Én pedig október 11-én nyitottam és heti 6 nap voltam nyitva és hétfőn zárva

De persze a hétfő is arról szólt, hogy bementem és kikevertem a falafelt, megcsináltam a szószokat, előkészítettem mindent. Úgy indítottam, hogy az elején 1-1 literes palackot csináltam minden szószból. Aztán láttam, hogy az aioli alapszószból már egy nem elég, már kettő palack kell. Azután már kettő sem volt elég, de közben már a pikánsból sem elég az egy, abból is kettőt kell csinálni. Végül oda jutottam, hogy már 5 literes bödön kellett a szósznak.

És még mindig egyedül voltál?

Még mindig. Nyitástól egészen március közepéig tök egyedül. Majd márciustól jött egy cimborám Máté, aki elkezdett besegíteni, mert már tényleg sok volt. Nem volt például mosogatógép. Kézzel kellett mosogatni és fel-le rohangálni, mert fent volt a mosogató. Ott is galéria volt, mint itt.

Emlékszem.

Aztán jöttek a fesztiválok, Máté elment néha, meg amúgy is túl jó barátok voltunk ehhez a szituhoz, hogy nekem dolgozik. Tudod, neki is van ötlete, ami tényleg jó ötlet, de szerintem nem ebbe a kajába való és akkor voltak viták. Szóval fél év után inkább külsősöket kezdtem felvenni.

Tehát kimondhatjuk, hogy fél év alatt bebizonyosodott, ez egy jól kitalált történet. Gondolkodtál rajta akkor, hogy miért? Mert alapból jó ötlet volt? Vagy mert jó helyen van? Vagy ezek kombinációja?

Szerintem ez mind. Úgy voltam vele, hogy Budapesten nincs ilyen. Sőt! Én akartam első lenni Magyarországon, de Debrecenben előbb volt - meg van amúgy Pécsett is. A pécsiekkel találkoztam is, beszélgettünk,

A debreceni megvan. Én is kipróbáltam egy régi jó baráttal, szerintem teljesen rendben volt, de más műfaj.

Igen, velük sajnos nem jött össze a kapcsolat, pedig kerestem őket. Elmentem egyszer én is oda, megkóstoltam, de tényleg teljesen más a véleményünk a tacoról. Ők ezt a tradicionálist csinálják, én meg inkább kísérletező vagyok. Persze junk food, de próbálom egy kicsit elvinni egészségesebb irányba, illetve nekem fontos, hogy kevésbé domináljanak a mesterséges ízek és inkább háziasabb legyen az egész. De főleg a szószokban tudom kiélni ezt a perverziót.🙂 Ez mindig bennem volt. Már Londonban úgy ismertek a haverok, hogy a Szószos Tóth és a Tóthos-szószok. 🙂 Meg apu is mondta amikor elindult az étterem, hogy 3-nál több félét ne csinálj. Én meg mondtam, hogy nem, apu! Ez kell!

Akkor lassan megfejtjük, hogy ez is benne lehetett a sikerben.

Igen, meg éreztem, hogy kellene valami új street food. Valami teljesen új, valami más. Mert, ha körbenéztünk ilyen téren, akkor hamburger minden harmadik sarok, a pizza folyik ki az emberek könyökén, meg a “csodálatos” éjszakai kebabosok. Talán Tölcsibe az, akik valami mást csinálnak, mint a megszokott, de tacos az, ami szerintem egy igazán jó comfort food. És úgy voltam vele, ha nekem ízlik, akkor szerintem másnak is ízleni fog. Főleg ha úgy csinálom meg, ahogy én érzem, hogy igazán jó. Bejött. Pedig soha nem dolgoztam konyhán és éppen ettől egy kihívás is volt, hogy “Menni fog?”, “Meg tudod csinálni?”.

És úgy tűnik, meg. 🙂 De még mindig a miért lett sikeres kérdésnél maradnék. Nekem volt egy olyan benyomásom rögtön az első alkalommal, amikor nálad jártam - még a nyitás környékén -, ha sikeres lesz ez a dolog, abban jelentős szerepet fog játszani a személyiséged. Mit gondolsz erről? Úgy értem, ha megnézed a több mint 500 Google Maps értékelésedet - 4,9-es átlaggal, ami önmagában fantasztikus fegyvertény -, akkor kb. minden másodikban megemlítik a rendhagyóan karizmatikus, jó fej, rendkívül közvetlen személyedet. Ebből én azt érzem, hogy a jó tacon túl akár 50%-ban szerepet játszhat a sikerben az, hogy olyan vagy, amilyen.

Köszönöm szépen. Remélem igen, ennek van köze hozzá.

Az értékeléseknél persze vannak 1 csillagosak is és megmondom őszintén - ez viszont az én perverzióm -, hogy ezek nekem mindig érdekesebbek. 🙂 Teljesen el tudok bennük elveszni, mert a kevés indokolt esettől eltekintve elképesztően szórakoztató hülyeségek lehet olvasni. 🙂 Nálad két kedvencem volt. Az egyik, aki az 40-50% infláció körül azért adott 1 csillagot, mert bár saját bevallása szerint is nagyon finom nálatok a taco, de három évvel ezelőtt sokkal olcsóbb volt. 🙂 A másik akinek sem az étellel, sem a kiszolgálással nem volt gondja, viszont - az 1 csillag alapján - mindent felülíró bűnnek tartotta, hogy nem beszélsz franciául.

Ezeket én is imádom 😀 A miért nem beszélek franciáult egyébként sokat megkapom! Ilyenkor meg szoktam kérdezni, hogy ahonnan jöttél a pizzériában beszélnek olaszul?🙂 A másik szokásos, hogy miért french tacos. Szerintem is hülye névválasztás, de nem én találtam ki. Így különböztetik meg a mexikóitól.

Egy picit vissza még a jellegzetes, közvetlen stílusodra a vendégekkel. Ez mennyire ösztönös?

Abszolút az. Nem tudom ezt másképp elképzeli. Sokan vannak, akik meglepődnek, hogy “Hú, te vagy az Edy? De jó, minket a tulaj szolgál ki!”. Ez is hozzáad az élményhez. Nekem az furcsa, amikor valaki nyit egy helyet és nincs ott mint tulaj. Ezt apámtól is így tanultam, de Japánban is ez van, hogy a 80 éves tulaj ott áll és nyomja a szusit. Persze én nem vagyok japán. Szeretek dolgozni, de örülök, hogy most már nem kell heti 6 napot 14 órában itt lennem. Ugyanakkor szerintem ez a “tulajként ott vagyok és csinálom” itthon kihalóban van.

Hajlok egyetérteni. Legalábbis a szegmensetekben ezt látszik bizonyítani a volt konkurensetek - most már múlt időben - a One Tacos. Ők szerintem nagyon-nagyon jó helyen voltak. A buli negyedben az Akácfa utcában, szemben egy gimi. Nappal a turista tömeg, iskolások, este a bulizók. Oké, nem voltak házi szószaik, de egyáltalán nem volt rossz, amit ott csináltak…

Nem volt rossz!

..viszont a tulaj ott sem pultozott. Lehet, hogy nem kizárólag ez volt az oka, de nem csak hogy terjeszkedni nem tudtak, életben maradni sem.

Igen, pedig az tényleg nagyon jó hely. Én is néztem azt a helyiséget.

Ugorjunk vissza oda, hogy eltelt fél év a nyitás óta! A haverod helyett új alkalmazottak, de egy ponton valamiért elköltöztetek onnan.

Igen, ez egy kicsit kellemetlen történet. Nem szerettem volna ilyen hamar elköltözni, de ez nem tőlem függött. A tulajjal voltak nézeteltéréseink. Hiába végeztem ott - szép szakkifejezéssel élve - elég jelentős értéknövelő beruházást, sajnos nem ment zökkenőmentesen az együttműködés - és most diplomatikusan fogalmazok.

Mi történt?

Én úgy érzem, hogy szándékosan kreált egy vitát, amibe én meg beleálltam. Erre építve elém nyomott másnap egy új szerződést tarthatatlan feltételekkel. Úgyhogy mondtam, hogy oké, ennyi. Annyit kértem, hogy 2 hónap legyen a felmondás ne 3. Rögtön utána mentem az ingatlan.com-ra, megláttam ezt, idejöttem, megnéztem. Hajszálnyival még olcsóbb is volt, mint a korábbi. Másnap már a kaucióval jöttem vissza. Februárban mondtam fel az Andrássyt, a felmondási időszak után még volt 1 hónap átállás, ami kimaradt és talán májusban már nyitottunk is. Itt meg most csodálatos minden.

Én imádom ezt a helyet, mert szerintem szenzációs poén ez a kontraszt, hogy itt vagyunk közvetlenül az Operaház mellett, ami esetenként egy frakkos, nagyestélyis helyszín, ez pedig egy jó értelemben egyszerű és otthonos környezet. Itt nem az megy, hogy egy darab grillezett tigrisszem egy méteres tányéron, eltartott kisujjal, hanem igazi, őszinte “amitől jól lakom és finom” vendéglátás. Szoktak néha átszivárogni? Előadás után nyakkendő meglazítva valami “rendes” ételért, “normálisat” enni? :🙂

Ó, hogyne! 🙂 De inkább az a jellemző, hogy előtte szoktak jönni. Főleg nyáron, amikor még terasz volt. Ilyenkor [ősszel, terasz nélkül] sajnos vannak helyek jobb adottságokkal a közelben, ahová be lehet ülni ilyen alkalmakra. Én is szeretnék hasonló helyet, de van még időm gondolkodni azon, hogy mi legyen a következő lépés, mert 2025. februárig biztosan itt leszünk.

Akkor nem néztél még más helyszínt?

Nem, ez még nem aktuális, de szeretnék ebből a galériás megoldásból továbblépni, hogy kicsit kényelmesebben, elegánsabban tudjak vendégeket látni.

Értelek, de ugyanakkor azért fontos lehet az is, amiről éppen az előbb beszéltem, hogy itt nyugodtan kigombolhatom az ingnyakat, nem kell feszülni. Nem gondolod?

Igen, persze, de nem is csak erről van szó, hanem a konyha szintjén is fontos lenne a fejlődés. Szeretnék sokkal több házi dolgot készíteni, de a jelenlegi konyhánk - ami egy látványkonyha - nem ad erre lehetőséget.

Tehát a technikát fizikailag limitálja a hely?

Igen. Szeretnék házi torillát, házi sült krumplit készíteni vagy hogy a húsit mi tudjuk kirántani. Házi hagymakarika, házi jalapeno poppers, vagy hogy ne fagyasztott chicken nuggetset kelljen venni, hanem mi tudjuk kirántani. Ezekhez kellene fekete mosogató, zöldség előkészítő, amihez most nincs hely.

Ha már az üzletnél tartunk: nem láttam, hogy nagyon nyomulnátok Facebookon vagy bárhol. Instán átlagosan havonta van egy-egy poszt. Ennek mi az oka?

Hát igen, ebben szörnyű vagyok.🙂 Volt idő, amikor barát, ismerős csinálta, de most nekem kellene és én meg nem vagyok egy nagy posztoló. 🙂 Pedig a cimbik is mondják, hogy jobban rá kellene feküdni erre, de szerintem annál jobb reklám nincs, amikor egy barát mondja, hogy “Ide menj el!”. Lehet, hogy eltelik fél év vagy egy év, de el fog jönni. Egyébként, ha olyan vendégek jönnek be, akiken látom, hogy fogékonyabbak kapcsolódásra, akkor meg szoktam kérdezni, hogy hol hallottatok rólam és gyakran ez derül ki.

Ja, és a 444-es könyv!Egy vendégem mondta a teraszon, hogy benne vagytok a 444 jó hely Budapesten könyvben. Én meg: “Szórakozol? Milyen könyv?” :) Megkértem, hogy fotózza már be. Hazament és negyed óra múlva küldte, én meg másnap mentem az Írók boltjába, vettem is és büszkén mutogattam mindenkinek :) Nagyon nagy elismerés a részükről, hogy betettek a legjobb budapesti helyek közé.

Különösen, mert ők is rendkívül kritikusak.

Egyébként ők hoztak le rólam anyagot már amikor az Andrássyn voltam is. Arról sem tudtam. Nekem ezek nagyon megtisztelő dolgok. Részedről is.

Köszi, én is csak akkor szoktam felvenni valakivel a kapcsolatot, ha legalább háromszor voltam és mindig nagyon jót ettem, de nálam még egy plusz kell: hogy a tulaj, vagy a személyzet is érdekesnek tűnjön.

Olvastam a Kicsi Japán sztorités nagyon tetszett. Én egyszer voltam csak ott egy cimbimmel, de akkor eléggé sikerült a pohár fenekére néznünk, szóval foltos emlékeim vannak. :) Tornáztam ott a pulton, vagy már nem is tudom... :D Úgyhogy vissza kell mennem, amikor jobb formában leszek, mert arra viszont emlékszem, hogy nagyon jó volt. Bárki, aki kérdezi, hogy hol egyen szusit, mindig rávágom, hogy Kicsi japán. A hely is pont olyan, mint Japánban!

Erről jut eszembe! Hirose a Kicsi Japánban - de egyébként mások is -, gyakran panaszkodnak arra, hogy nehéz a megfelelő személyzetet megtalálni. Ha ezt összevetjük azzal, hogy nálatok a karizmád milyen nagy mértékben van jelen az egész hely sikerében, akkor különösen kemény kihívásnak tűnhetett, hogy olyanokat találj, akik nem csak jók a vendéglátásban, de legalább megközelítőleg ugyanezt a közvetlenséget tudják adni, amikor nem dolgozol éppen. Ugyanakkor meg úgy tűnik, neked mégis sikerült. Éppen a lányommal voltunk egy este, amikor csak a lányok szolgáltak ki és ők is szuper jófejek voltak. Volt, amikor a srácok dolgoztak és ők is egyből beszélgetni kezdtek velem a rendelés után. Úgy tűnik, abszolút sikerült ezt összehozni. Hogyan?

Szerintem nekem szerencsém van ilyen téren. Azt gondolom, látják is rajtam, hogy én milyen vagyok és el-el csípnek tőlem dolgokat a hozzáállásban is, de már az interjúkon is el szoktam mondani, hogy én szeretném, ha tényleg magadat adnád. Persze figyelj az elején, hogy én hogyan beszélek [a vendégekkel], meg hogy itt mi a stíló. De biztos ahhoz is köze van, hogy itt a vendégkör is olyan, hogy nincsenek kekeckedők.

Mit csinálsz, amikor nem dolgozol?

Most leginkább Motyóka [kutyus] tölti ki az időmet. :) Cimbikkel találkozgatunk. Leányzó most éppen nincs az életemben. Egyébként otthon is tervezem a jövőt. Most jön majd az új étlap egy EdyShrooms nevű vega opció - ha rajtam múlna és nem az üzletet kellene nézni, akkor minden vega lenne. Ez is úgy jött, hogy egyik nap felkeltem és mondom: “Most megcsinálom az új vegát!” Vettem gombát, körbenéztem, hogy mi van még, volt vöröshagyma,fokhagyma, fehérbor. Itt persze, egy új receptnél figyelembe kell venni azt is, hogy a beszerzési folyamat ne legyen bonyolult, mert ebben is még mindent én intézek.

Nem is szeretnéd átadni?

Nem, nem is szeretném. Ha már ilyenről van szó, a hosszú távú cél a franchise. Már volt is egyébként ilyen megkeresés, de visszautasítottam, mert még nem éreztem késznek az Edy’st erre a nagy vállalásra. Egy hotelbe szerették volna elvinni, de ahogy leültünk tárgyalni azonnal az üzleti részébe vágtak. Profit, stb. Én meg mondtam, hogy nem, én ezt szívből csinálom. Persze szeretnék vele keresni, de nem az első, hogy én most azonnal meggazdagodjak.

Világos. Fontos, de nem a profit az elsődleges prioritás.

Igen, és szerintem ez látszik az értékelésekben is. A pénz ráér később. Az első félév nullára jött, de őszintén mondom, én biztos voltam benne, hogy úgy is be fog jönni a dolog. Annyira, hogy pont ugyanazokat a szószókat kapod most is, ugyanazokat a recepteket használjuk amikor először eljöttél hozzám az Andrássyn. Ugyanazok a beszállítók. Nekem ez mániám, hogy mint a Burgerben vagy a Mekiben 20 év után is ugyanazt a minőséget és ízt kapod. Nincs változtatás.

Melyik a kedvenc szósz?

A célkás, a sweetbeet. Az nagyon menő. Imádják. Az Andrássyn volt egy szomszéd, aki palackra vette. A Falu nevű hely megvan?

Nem, nem ismerem.

Egy olyan hely, ami csak magyar delikatesszeket árul. Na ők is megkerestek, hogy árulnák az édesszószomat. Szóval tényleg nagyon népszerű. Úgy született, hogy a festő barátommal csináltuk a helyet és ment a barinstorming, hogy kellene egy édes szósz, mi legyen. Kérdeztem tőle, hogy nincs ötlete, miből legyen? Mondj zöldségeket! Azt mondja, legyen répa. Nem jó, már van három narancssárga szósz. Valami jó színű kellene! És erre mondta, hogy cékla. Ok, haver, ne is mondj mást! Megvettem a céklát, majonéz, csemege torma, citromlé, cukor, paff! Már másodikra sikerült kikeverni és azóta is ugyanaz a recept van.

Az szép! Közben azon gondolkodtam, milyen érdekes dolog ez, hogy az összes emberben, akivel beszéltem és igazán sikeres ugyanez a megszállottság van. Elkezdünk beszélni arról, hogy mi van a munkán kívül, szépen bele is megyünk, de valahogy végül mindig visszakanyarodunk oda - ahogy most veled is - hogy “és munkán kívül az van, hogy felkeltem reggel és eszembe jutott, hogy milyen új recept kellene, vagy mit lehetne még jobban csinálni az étteremben”....

Igen. 😀

…és valószínűsítem, hogy valahol ez is egy esszenciális része a sikerreceptnek. De ha már receptek. Van egy visszatérő kérdésem, amit mindenkitől megkérdezek: Neked melyik a kedvenced a saját menüdből?

A helyzet az, hogy nekem a falafel lenne a kedvencem, de az elején annyit ettem belőle, hogy már herótom van a tőlük, pedig szerintem az ország legjobb falafele. Ezt nyugodt szívvel, bátran ki merem jelenteni, mer végig ettem, ahol csak tudtam és kapható volt. Szóval, ha ajánlani kell, mégis csak a falafeles, sweetbeet szósszal és füstölt edámival, zöldséggel és lilahagymával.

Ez durván full packnek hangzik. :)

Ja, és rá vagyok most kattanva az új Edyshroomsra is. Vörösbabbal, gombával, fehérborral, a kevesebb néha több elve mentén. Egyszerű, de nagyszerű. Ebből szokott is meglepetés lenni.

Mire gondolsz?

Jönnek a külföldiek és meglepődnek. Nálunk az M-es méretű tacoba 3 féle belevalót tudsz rakni. Az L-esben akár 4-et. Ők meg kérdezik, hogy oké, de hányféle szószt? Gyerekek, egyet. Jó, de külföldön lehet kettőt-hármat! Oké, de az enyém más. Főleg, ha franciák jönnek akkor már okosan előre úgy indítok, hogy srácok, készüljetek, ez más lesz! Mert volt olyan értékelés is, hogy ez nem is igaz french tacos. Nem, ez tényleg más. Ebbe kell zöldséget tenni, itt nem keverünk húst hússal. Sőt, nem is nagyon hiszünk a húsban. Ha kérdezik, falafelt ajánlok inkább és gyakran van, hogy amikor hozzák vissza a tálcát meg is köszönik, hogy tényleg jobb volt.

Arányában hogy néz ki a megrendelés a hús és vega összevetésben?

Hús, hús, hús és azon belül marha.

Tehát még azért mindig messze kevesebb a vega vendég. Volt olyan, amit ki kellett venned az ajánlatok közül?

Igen. Nem vagyok az a nacionalista, aki veri a mellét akkora magyar, de szeretem a magyar termékeket, szeretek akár kisebb, akár nagyobb magyar cégek termékeivel dolgozni. Volt egy Juice-os cég, akivel sajnos nem ment az együttműködés. Volt a Pápai húsüzem, akinek volt a Pápai vegán húspogácsája, amit szerettek a vendégek, jöttek érte, de sajnos le kellett mondanom, mert a szállítással is volt gond és a rendelési feltételekkel is. Én kicsi vagyok még ahhoz hogy 5 karton vegán húspogácsát tároljak. A cél most továbbra is a házi receptek. Akár a ketchup, de még a majonéz is lehetne az. Igaz az nagyon melós, viszont akkor már vegánt csinálnék abból is. Illetve, hogy minél kevesebb hús és állati eredetű receptünk legyen. Ugyanakkor, ha most még a több húst igénylik, akkor persze mi ehhez igazodunk.

Igen, ez most még nem tart ott, de lassan, pár év alatt változhat.

Úgy legyen! Én ebben bízom. :)

Ha hazajössz és nem ebbe kezdesz, szerinted mit csináltál volna?

Angoltanárkodás vagy több mint valószínű, hogy apám a kocsmáját vinném teljes mellbedobással.

De a kocsma egy teljesen más műfaj, nem?

Igen, de azt is nagyon szeretem. Szerintem egy ponton még emellett is megtenném. Szeretném is, csinálnám is.

Ebből nekem az jön le, hogy ez még benne van a pakliban. Jól érzem?

Nem rajtam múlik... 🙂